A "józan ész" korában (18. század) a művészek már tudatosan kezdték boncolgatni a stílus kérdéseit, s azt kutatták, hogy új világszemléletüket miféle formák, megoldások fejeznék ki a leghitelesebben, józanabb ízlésük számára mi lenne a legcélravezetőbb. A forradalom hívei egy újonnan létesített "római" vagy "athéni" köztársaság polgárainak képzelték magukat, s a képzőművészetekben is az antikvitás lett a mintakép. Az ókor utáni vágyakozást táplálták az 1746-ban megkezdett herculaneumi (herkuláneum) és pompeji ásatások is, Johann Joachim Winckelmann (1717-1768) német művészettörténész és régész nagy hatású könyvei pedig elsősorban a görög remekművek nemes egyszerűségét és nyugodt nagyságát állították szembe a kor uralkodó barokk és rokokó ízlésével. Nyugat-európai utazók ekkortájt fedezték fel újra a Periklész korabeli görög templomokat, s tetszetős metszeteket készítettek róluk.

A klasszicista építészet szembefordult a barokk és rokokó pompájával, a díszítőelemek zsúfoltságával, s a görög-római templomok és épületek áttekinthető rendjére, szerkezeti egyensúlyára, harmonikusan egyszerű formáira törekedett. Különösen vonzódott az antik építészetben olyannyira kedvelt különböző oszloprendek alkalmazásához.

A francia Jacques Germain Soufflot (zsak zsermen szuflo; 1709-1780) párizsi Pantheonja (1764) a klasszicizáló építészet egyik jelentős alkotása. Alaprajza görög kereszt alakú (görög kereszt: az egymást merőlegesen metsző szárak egyenlő hosszúságúak), kupoláját hatalmas oszlopok övezik. A főbejárat előtti csarnok korinthoszi oszlopsora fölött görög tümpanon (háromszögű mező domborműves díszítéssel) látható. Az egész épületre a nyugodt harmónia jellemző.

A berlini Altes Museum (1824-1828) tervezőjét, Karl Friedrich Schinkelt (fridrih sinkel; 1781-1841) is a görög templomépítészet ihlette meg: ión oszlopsorral emelte épülete ünnepélyes méltóságát.

A 19. század elején Angliában is jelentkezett a "görög megújhodás". Ebben az időben indultak igazán virágzásnak a fontosabb angliai gyógyfürdők, s e városok szolgáltatták a klasszicista építészet legszebb példáit. A Dorset House (dószet háusz) Cheltenham (cseltönhem) városában épült, s a ház homlokzata igen sikeresen utánozza a görög tomplomok tiszta ión stílusát. J. B. Papworth (pepvősz) tervezte 1825 körül.

A 19. század első felében, különösen a reformkor időszakában Magyarországon is egymás után épültek klasszicista stílusú templomok, középületek és polgári lakóházak – főleg Pesten és Budán. Ezek európai viszonylatban is egyik legszebb példája a Magyar Nemzeti Múzeum (1837-1847) épülete. Tervezője Pollack Mihály (1773-1855). Kétemeletes főhomlokzatát nyolcoszlopos csarnok díszíti, amelynek jelentőségét a felvezető hosszú lépcsősor is emeli. A zárt tömeghatás, a nyugodt és egyenletes tagolás, a világos és áttekinthető felépítés együttesen adja az egész épület harmóniáját.

Az egyházi klasszicista építészet szép példája a Hild József (1789-1867) tervezte esztergomi Főszékesegyház (1824-1840). Feltétlenül meg kell még említeni az egri székesegyházat és a debreceni református Nagytemplomot is.

A szobrászat mesterei is az ókori klasszikus művekből merítettek ihletet. A klasszicizmus "szabályait" művészeti akadémiák tanították antik szobrok másolásával, s úgy gondolták, hogy az előírások pontos megtartásával örök szépségű alkotásokat hozhatnak létre. Az antik szobrok fő lelőhelye ekkor még Itália volt, Rómába zarándokoltak hát Európa legjobb szobrászai. Ćtvették a görög szobrok kifejezési formáit: az arányok harmóniájára, a körvonalak folyamatosságára és a felületek gondos kidolgozására törekedtek. Témáikat leginkább a görög-római mitológiából merítették, mint az írók is. A kortársakról mintázott szobrok is hasonló szellemben készültek, rendszerint ókori hősök tartásában, öltözetében.

A klasszicizmus kiemelkedő szobrászai - többek között – az olasz Antonio Canova (kánova; 1757-1822) és a dán Bertel Thorvaldsen (tórvalszen; 1770-1844) voltak. – Canova egyik legszebb és legtöbbet emlegetett alkotása a tökéletesre csiszolt, fehér márványból készült Amor és Psyche. Mitológiai témát dolgoz fel: azt a jelenetet ábrázolja, amikor Amor (Venus fia) a halállal fenyegető álomból életre csókolja kedvesét, Psychét, a görög királylányt. Az alakok elhelyezése, a ruhátlan test szépsége, a gesztusok nemessége, a hajviselet – mind a híres görög szobrokra emlékeztet.

A francia Jean-Antoine Houdon (zsan antoán udon; 1741-1828) volt korának legjobb portréművésze. Mellszobraival alapozta meg hírnevét. Voltaire-szobrának (1778) arcán láthatjuk az író gunyoros szellemességét, lenyűgöző intelligenciáját.

A dán Thorvaldsen tanítványa volt a magyar Ferenczy István (1792- 1856). Pásztorleányka című márványszobra Canova hatását mutatja. A felület csiszoltsága, gondos megmunkálása, a görögös leányarc s a félig takart test antik emlékeket ébreszt. Görög pásztorlányról van egyébként is szó, aki a monda szerint féltérdre ereszkedve a homokba rajzolta búcsúzó kedvesének a képét.

A klasszicista festészet igazi hazája Franciaország. Hősi pátosza miatt nagy sikert ért el 1785-ben Jacques Louis David (zsak lui david; 1748-1825) A Horatiusok esküje című képével. Kompozíciója kissé merev, szoborszerű. A római történelem egyik epizódját festette meg: a három Horatius (horáciusz) apjának esküt tesz a Curiatiusok (kuriáciusz) megölésére, akik nővéreiknek a vőlegényei. – Mivel a görög festészetből semmi sem maradt fenn, a festők kénytelenek voltak a görög szobrászatot tanulmányozni. îgy akarták elsajátítani, miképpen kell megmintázni a test izmait, inait, hogy a nemes szépség látszatát keltsék. David megfestette Marat halálát is (1793), mert úgy gondolta, hogy korának eseményei legalább annyira méltók a festő ecsetjére, mint az antik történelem jelenetei. Marat-t (mara), a forradalom egyik vezérét, miközben kádjában ült, gyilkolta meg egy fanatikus fiatal lány. A kép ebben a helyzetben is a vértanúság hősi pátoszát tudja árasztani.

Az akadémikus klasszicizmus egyik jellegzetes képviselője Jean-Auguste Dominique Ingres (zsan ogüszt dominik engr; 1780-1867). David tanítványaként és követőjeként ő is rajongott az ókori klasszikusok művészetéért. Női aktjain jól szemlélhető mesteri ábrázoló készsége, a kompozíció tisztasága, fölényes technikai biztonsága.

A zeneművészetben is beszélünk zenei klasszikáról, illetve klasszikus zenéről, bár ebben a művészeti ágban – ellentétben a többiekkel – nincs szó – nem is lehet – az antik múlt feltámasztásáról. Formaeszményére viszont jellemző a szerkezet és a hangzás harmonikus egyensúlya, az arányosság, a formálás szimmetriája és világossága, a mértéktartás. – Legjelentősebb képviselői: Joseph Haydn (jozef hajdn; 1732-1809), Wolfgang Amadeus Mozart (mócart; 1756-1791) és Ludwig van Beethoven (van bétóven; 1770-1827). A zeneművészetben azonban sokkal elmosódottabbak a határok a klasszicizmus és a romantika között, mint pl. az irodalomban vagy a festészetben.

 

 

A futurizmus a gyors ipari fejlődésnek induló Olaszországban született meg. Az ország északi részén a modern gyáripar kibontakozásával együtt járó társadalmi átalakulás olyan kérdéseket vetett fel, melyekre a különféle szindikalista és anarchista hatások alatt álló munkásmozgalom nem tudott határozott feleletet adni. A szellemi élet konzervatív, a művészeti élet provinciális maradt továbbra is. Az állam gyarmatszerzési háborúkat indított, és a nagy olasz birodalom ábrándjával próbálta leszerelni az elégedetlen tömegeket.

 

Érthető, hogy ebben a helyzetben Marinetti 1909-ben kiadott első futurista kiáltványa nemcsak az új utakat kereső művészek, hanem a munkások körében is nagy visszhangra talált. Marinetti ugyanis nemcsak a múlt művészetének leáldozását és a jövő művészetének, a futurizmusnak (az olasz futuro ‘jövő’ szóból) a megszületését hirdette meg, hanem nagy szónoki pátosszal szinte az egész élet újjáalakítását is ígérte. A kiáltvány a modern jövőt a technika csodáiban, a rohanó, lüktető életben látta, és megfogalmazta a kor néhány fontos követelményét: a művészetnek meg kell hódítania az ember számára az új ipari-technikai környezetet, meg kell változtatnia az elmaradott szellemi és politikai légkört. A jogos követelések között azonban jelen voltak olyan agresszív nacionalista és reakciós nézetek is, mint a militarizmus és a háború dicsőítése. Az erőszaknak ebből a kultuszából logikusan következett, hogy Marinetti és a futuristák egy része végül a Mussolini-féle fasizmus kiszolgálásánál kötött ki. Az első világháború kitöréséig tartó időszakban azonban a futurizmus a művészetben is tudott új utakat nyitni.

A futuristák a technikai civilizáció művészei voltak. Esztétikai elveiket is a technika világából merítették, az erő és a sebesség, a mechanikus ritmusok tanulmányozásából. Śgy látták, hogy az élet lényege a mozgás, korunk jellegzetes élménye a dinamika. A művész feladata ennek a dinamizmusnak a kifejezése. Legfőbb eszményük a gép. Marinetti ódát írt a verseny-automobilhoz. A futurista festők a mozgások egymást követő fázisainak egyidejű megjelenítésével a kubista kompozícióba a dinamizmus elvét akarták bevezetni. Boccioni (boccsóni) Egy kerékpáros dinamizmusa c. rajzán (1913) a mozgást az erővonalak meghúzása, a ritmikusan ismétlődő formák érzékeltetik.

A többi művészet nyelvét is alkalmassá akarták tenni az élet új ritmusának megszólaltatására. A futurista irodalom technikai kiáltványában Marinetti a hagyományos mondatszerkezet lerombolását és szabad szavak használatát javasolja a költőknek. A zeneszerzők is keresték az új hangzások lehetőségeit. "Ki kell törnünk a zenei hangok szűk köréből, és meg kell hóditanunk a zörejek végtelen változatosságát" – írta Russolo (russzoló), és meglapította a "zörejek művészetét".

Olaszországon kívül egyedül Oroszországban bontakozott ki még futurista mozgalom. Az orosz futurizmus az olasz példa nyomán indult, de lényegesen más úton fejlődött, egy robbanásig feszült helyzetben forradalmi energiákkal telítődött, és mind a képzőművészetben, mind a költészetben jóval jelentősebbet alkotott. 1912-ben jelent meg Burljuk, Krucsonih, Majakovszkij és Hlebnyikov aláírásával kiáltványuk: Pofonütjük a közizlést. Ebben minden hagyományt megtagadnak s gőzös forrófejűséggel fogalmaznak: "A múlt szűk. Az Akadémia és Puskin érthetetlen hieroglifák. Puskint, Dosztojevszkijt, Tolsztojt ésatöbbit, ésatöbbit ki kell dobni a Jelenkor Gőzhajójából. " Szükségesnek tartják a művészet nyelvének megújítását. Ennek fontosságát Majakovszkij egy 1918-ban rendezett vitán is hangsúlyozta: "Nem elég szobrot állitani a fémmunkásnak, az is kell, hogy ez különbözzék attól a nyomdászszobortól, amelyet még a cár állitott."  

Az orosz futurista irányzatok közül az ún. kubo-futuristáké volt a legfontosabb. Ebben a csoportban a költők mellett kubista-konstruktivista felfogású képzőművészek – Burljuk, Larionov, Tatlin – is jelentős szerepet játszottak.

 

A kubizmus a művészet új korszakának kezdetét jelenti. Az irányzat kezdeményezői Picasso (pikasszo), Braque (brak), Fernand Léger (lézsé) és Juan Gris (huan grisz) a látvány illúziójának felkeltésénél fontosabbnak tartották a képalkotó művész konstruktív munkáját, és a képépítés módját gyökeresen átalakították. A fordulatot Picasso Avignoni kisasszonyok c. képe (1907) hozta, az alapelvet pedig Braque mondta ki: a festészetnek nem az a feladata, hogy elmondjon egy történetet, hanem az, hogy megszerkesszen egy addig nem létezett képi valóságot.

A kubisták a klasszikus perspektíva alkalmazása helyett a tárgyakat egyidejűleg több nézőpontból, széttördelve, a síkra kiterítve ábrázolták, tehát nem úgy, ahogy látjuk őket, hanem úgy, ahogy tudatunkban léteznek. A művész a látvány töredékeiből szabadon építi fel a képet; a színeket, mint az illúzióteremtés egyik legfőbb eszközét, mellőzi, a képeken egyedül a tárgyaktól független barnásszürke és ennek árnyalatai uralkodnak. Ez volt az analitikus kubizmus módszere. A szintetikus kubizmus alkotásain a tárgyak már csak mint képzőművészeti jelek, mint végsőkig leegyszerűsített síkformák jelennek meg. A kubista kezdeményezés felszabadította a teremtő erőt, korunk művészetének, szinte minden irányzatnak kiindulópontja lett.

A 20. század első felében nagyarányú művészeti forradalom bontakozott ki, melynek kezdeményezői és megvalósítói az ún. avantgárd mozgalmak voltak. (Az avantgárd szó eredetileg katonai kifejezés volt, jelentése: előőrs.) Ezek a mozgalmak szakítottak a hagyományos művészettel, a megszokott és kiüresedett értékekkel, formákkal, és a művészi kifejezés új és korszerű formáit és lehetőségeit akarták felkutatni. Az avantgárd azonban nemcsak a művészetet, hanem a társadalmat is át akarta formálni. Mindegyik irányzata társadalmi programmal lépett fel, azzal az elképzeléssel, hogy az ember, az erkölcs, a társadalom átalakításával az élet új távlatait nyithatja meg.

 

Az avantgárd jelentősebb irányzatai a kubizmus, a futurizmus, az expresszionizmus, a dadaizmus, a szürrealizmus és a konstruktivizmus voltak. Ezek az áramlatok két nagy hullámban jelentkeztek, először a tízes, majd a húszas években, és 1905 és 1938 között voltak jelen a kulturális életben.

 

Az avantgárd áramlatoknak két fővonalát szokták megkülönböztetni: egy szertelenebb, zaklatottabb, főként érzelmi és indulati (futurizmus, expresszionizmus, Dada, szürrealizmus), és egy inkább intellektuális, gondolati alapról kiinduló irányt (kubizmus, konstruktivizmus). Az egyikre inkább a formabontás, a másikra pedig a formaépítés jellemző. A formabontó irányzatok azonban – a dadaizmus kivételével – a rombolással egyidejűleg egy új művészeti nyelv kialakítását is célul tűzték ki. Valamennyi irányzat arra törekedett, hogy egy alapelvet állítson szemléletének középpontjába, és erre az alapra építse fel a világértelmezésnek azt a kísérletét,amely aztán a művészi formát is meghatározza.