A párosujjú patások rendjébe tartozó juh az egyik legrégebben háziasított állatfaj. Ez nem a véletlen műve, hisz a húsa és a teje mellett a gyapja is hasznosítható. Könnyen tenyészthető, igénytelen kérődző állat. A gyengébb legelők füvén is megél, és a szabadban, természetes körülmények között is jól szaporodik. A szopós bárány az ellés után egy órával már lábra áll, és követi az anyját a nyájban.
A két jellegzetes magyar juhfajta a racka juh és a merinói juh.
A magyar racka juh a hortobágyi puszta jellegzetes állatfajtája. Ez az évezredes magyar juhfajta jól bírja a szabad tartást. Nagy mennyiségű tartása nem jellemző, de kiválóan használható bio élelmiszerek előállítására, és elsősorban a génmegőrzés céljából tartják fenn az állományt.
Az állat legszebb testtája a feje. Felfelé álló sodort szarvai egyedülállóak a juhfajták között. Megnyúlt koponyájának a hosszúsága a meghatározó. Az arcorri rész felé elkeskenyedik, de nem hegyesedik el. Az anyajuhok “arcéle” az egyeneshez közelít, de sohasem homorú. A kosoknak közepesen domború orrvonala van. Az anyák feje finom vonalú, a kosoké burkoltabb. Az állat szemboltíve kifejezett, de nem erős. A szemek enyhén kinn ülnek, de nem dülledtek. Az állatok tekintete élénk, figyelmes. Fülkagylói a közepesnél kisebbek, vékonyabbak, vízszintes tartásúak, de rendkívül mozgékonyak. A legkisebb zajra is felfigyelnek. A legtetszetősebb szarvalakulás elölnézetből látható. Az egyenes szárú, V alakban felfelé álló, egyenletesen pödrött szarv, az állat két éves kora fölött legalább 4 csavar fordulatot vesz. Oldalnézetben a szarv az arcél meghosszabbított vonalától előbbre dől. A kosok szarva hosszabb, vastagabb és valamivel nagyobb terpesztésű.
A szemhéjak és az ajkak feszesen állnak. Az állat fejét fényes és rövid szőr borítja. Az arci rész mindig tiszta. A nyak közepesen izmos, ráncmentes. Büszke a fejtartása. A hát vonala egyenes. A törzse nem zömök, de nem is megnyúlt, inkább téglalap alakú. A háta keskenyebb a többi juhfajtához képest. A mellkas mély. A kosok hasa hengeres felépítésű, az anyáknál nagyobb. Az anyajuhok tőgye csupasz és jól fejlett. A farok alacsonyan tűzött és hosszú. Az izomzata szikár, mégis rugalmas. Az állatok lába vékony, de a csontozatuk erős, inai acélosak. Gyors és harmonikus mozgásra képesek. A patás csülkök szilárdak, szaruja rugalmas, szabályos formájú. Az állatok lába szabad tartásnál nem igényel gondozást. Istállóban tartásnál körmölni kell a lábakat. A lábak hosszabbak a közepestől, a könyökízület magassága több mint a marmagasság fele, de nem jellemző a „nyakigláb” megjelenés.
A racka juh bőre rendkívül rugalmas. Gyapja durva, kevert, gazdaságilag értéktelen. Tincsekben lóg, hullámos lefutású, egyes testtájakon akár a 30 cm-t is elérheti, ezzel majdnem a földet éri. A mellső lábak rövid, fényes fedőszőrökkel borítottak. A hátulsó lábak gyapjúval benőttek. A bunda színe fekete vagy fehér.
Az állat bőre kiváló viseletet (pl. juhászbunda, suba, kucsma) adott a magyar pásztorembereknek évszázadokon át. A magyar rackajuh közepes testsúlyú a racka juhok között. Az anyák súlya 35-45 kg közötti, a kosoké 55-75 kg. A marmagasság átlagosan az anyáknál 66 cm, a kosoknál 72 cm. Megszokott körülmények között évente egyszer ellik. Az ivarzása szezonális, ezért július közepétől január közepéig nagy biztonsággal termékenyíthető. Az ikerellések aránya az élőhelytől függően 5-40 % közötti lehet. Az anya jó báránynevelő, akár a tejelő juhok csoportjába is sorolhatnánk tejtermelése szerint. A bárányok leválasztása után 60 liter tejtermelésre is képes, bár ma már nem fejik. A bárányok erősek, életképesek. Akár a születésük napján is képesek a nyájban az anyjukkal több kilométert is megtenni.
A racka juhot szikár szervezeti felépítése, jó legelőkészsége és élénksége kiválóan alkalmassá teszi a külterjes, istálló nélküli tartásra is. Nem véletlenül a puszták jellegzetes állata.
A magyar merinó juh szervezeti felépítésében, és tartási céljában is eltér a racka juhtól. A merinó anyák feje középhosszú, a kosoké szélesebb, durvább. Az állat homloka széles és kissé domború. A fej a szem vonaláig gyapjúval benőtt. Az anyák túlnyomó része szarv nélküli, kis részük sarló vagy gomb alakú kicsi szarvat hord. Az anyáknál ez a szarvatlanság kifejezetten előnyös. A kosok is lehetnek szarvatlanok (suták), vagy szabályos csigás szarvúak. A szarvak és a körmök színe viasz-sárga. Az anyák orrháta egyenes, míg a kosoké enyhén domború.
A szemei nagyok és élénkek. Az állat füle közepes nagyságú. A nyak mérsékelten izmos, középhosszú. A váll jól kötött, egészséges kinézetű, a mar közepes hosszúságú és izmoltságú. Ugyanilyen az állat háta és ágyéka is. A fajtára jellemző tulajdonság a mérsékelt dongásság, az enyhén lejtős közepes szélességű aránylag rövidebb far, és a közepes mélységű szügy. A kosok hasa hengeres, az anyáké terjedelmesebb. A tőgy arányos és közepes fejlettségű. A lábak közepes hosszúságúak és mérsékelten izmoltak. A kosok csontozata erőteljesebb, durvább, az anyáké tömör és finomabb szerkezetű.
A bőr tömött és rugalmas. A bunda fürtös szerkezetű. A gyapjúszálak fehér színűek. A fejet általában csak a homlokon és a rágóizmok tájékán, a végtagokat elől lábtőig, hátul csánkig fedi gyapjú. Az állat többi részét fedőszőr borítja. Gyapja finom, a gyapjúiparban jól feldolgozható, bár a kereslet erősen csökkent az utóbbi években, a ruhaipar termelésének visszaesésével párhuzamosan. A merinóra az évi 1,2 – 1,5 kisbárány jellemző, évi egyszeri elletéssel. Az anyák 50-60 kg, a kosok 85-110 kg súlyúak kifejletten.
A merinó félintenzív tartású, a húsa és a gyapja is jól hasznosítható, bár az elsődleges haszonforrás ma már a hústermelés és a kisbárány értékesítés. Ezért a tartásnál az elsődleges cél az állat szaporaságának és báránynevelő képességének a megőrzése, javítása, és hústermelő képességének a növelése.
